Lábai egy cukrászdába vitték. Akart valami édeset, ami feldobja a szomorú hangulatát. Az eső szemerkélt, ám az ég még mindig a szürke árnyalataiban mutatkozott. A vécében történt esemény óta reszketett a teste, bár könnyen előfordulhatott, hogy a nyirkos idő okozta hideget érezte.

A kis üzletben kellemes hőmérséklet fogadta; olyan hatással volt rá, mintha valaki ölelését élvezte volna. Meleg, és barátságos. Ez az, amire vágyott. A pulthoz lépett, megszemlélte a süteményeket. Változatos, és színes finomságok sokasága tárult szeme elé. Összefutott szájában a nyál, az ízlelőbimbói pedig felsóhajtottak örömükben. Nehezen tudott dönteni, de végül mégis egy rózsaszín sütemény mellett tette le voksát. Amint kikérte, egy üres asztalhoz lépett. A tányért lerakta, táskáját levette, végül helyet foglalt a széken.

A villát tenyerébe fogta, beleszúrta a süteménybe. Amint szájában megérezte a lekvár, a csokoládé, és a tészta fenséges ízeit, felnyögött. Persze halkan, bár lehet, hogy volt, aki meghallotta. Egy újabb falat után forróságot érzett arcán. Nem kellett oda nyúlnia, hogy tudja, mi is az. Rövidke pillanatra a szájában tartotta a sütemény darabkáját. Sírni mások előtt...

Nehezen nyelte le végül, de sikerült neki. Szipogott egyet, aztán folytatta az evést. Mindeközben eszébe jutott gyermekkorának egy apró szelete.

><><

Apró talpak tapicskolták a nedves füvet. A délelőtti órákban esett az eső, de az a két gyerek csak nevetgélt, és szaladgált, mintha semmi bajuk sem lett volna. Valójában nem is kellett ilyesmiken agyalniuk. A nap nem sütött erősen, az őszi időszak pedig még váratott magára.

A kislány anyukája szakította félbe a mókát. Behívta őket, hogy zuhanyozzanak le, öltözzenek át, aztán menjenek enni.

Egy finom, gusztusos csokitorta várta őket az asztalnál. Zoey kedvence, Sacher. Minden születésnapjára ilyen ízt kért, hisz sosem unta meg.

Mark a sütemény közepébe nyomta ujját, majd a lány orrán húzta végig, aztán jóízűen felkacagott, amiben Zoey követte. Kis idő múlva, mindketten maszatosan álltak az asztal mellett. Torta darabok vették őket körbe a padlón. A kislány hajába is beleragadt, de a fiúcska sérója is ragacsossá vált.

– Szentséges ég! – kapott a szívéhez Zoey anyja. – Mégis mi a manót csináltatok, rosszaságok? Az imént tusoltatok le, máris koszosak vagytok? – Csípőre tette kezét, enyhe rosszallással tekintetében nézett le a gyerekekre.

– Csak játszottunk! Ne légy dühös, anya! – pislogott rá a kislány. Szemében ártatlanság csillogott.

Mark váratlanul nyalta meg Zoey arcocskáját, nyelvén némi maradék tűnt fel, aztán visszahúzta szájába. Semmi hátsó gondolat nem motoszkált gondolataiban. Csak huncut volt. Azonban a lány pirospozsgás arccal nézett a fiúra, aki csak egy vigyorral válaszolt.

Zoey annyira zavarba jött, hogy egy aprócska hang kúszott ki torkából, aztán a fürdőszobáig meg sem állt. Háta mögött kacaj harsogott fel.

><><

Kilépett a cukrászdából, kezében egy elcsomagolt torta. Pont a kedvence. Persze nem most ünnepelte tizennyolcadik születésnapját. Majd jövőre. Az emlék hatására egy kósza mosolyt engedett meg magának. A múltjának egy szép részlete a sok közül, melyet sosem fog elfeledni.

Vajon Mark gondol a múltunkra?

Mennyivel könnyebb lenne, ha nem éreznék így.

Útja során átkelt egy zebrán, majd elsétált pár üzlet előtt. Ahogy a játszótérhez ért, a lábai megállásra késztették. A fából épített kis házikóra vetette pillantását. Az előző évben sokat üldögéltek ott. Zoey a fiú vállára hajtotta fejét, miközben beszélgettek arról, ami épp eszükbe jutott.

Először akkor fedezték fel azt a házat, amikor tízévesek voltak. Azt játszották, hogy egy boltot vezetnek, vagy a saját lakásukba képzelték bele magukat. Az a két kisgyerek már a múlté, azóta már majdnem felnőttek. Sok minden változott, ők maguk is. De egy dologban biztos volt, nem akarja elveszíteni. Mark túl fontos ahhoz, hogy hátat fordítson neki. 

Egy önző alak nem tolhatja félre. Aztán, ha bántaná is, tudna kinek szólni. Megvédenék őt. Ennek a bátorságnak köszönhetően vette elő telefonját zsebéből, hogy írjon a fiúnak. Mark neki ígérte a délutánt, hát vele is fogja eltölteni.

Amint hazaért, az anyja fogadta, egy lágy mosollyal arcán. Zoey azonban puszit hintett arcára. Táskáját letette, a konyhába lépett. A sütis dobozt letette az asztalra, aztán megfordult. A szíve dobbant egyet, szeme kikerekedett. Mark az ajtófélfának döntötte vállát. Zoey mindenre számított, csak erre nem.

– Eljöttél! – Teljesen a fiú felé fordult. Arcán egy nagy mosoly jelent meg. – Azt hittem, később érsz ide.

– Ha rólad van szó, nem gondolkodom azon, hogy elinduljak, vagy sem.

Mark közelebb lépett a lányhoz, majd karjai közé vonta. Zoey lehunyta szemét egy pillanatra. Melegséggel töltötte el, ahogy átölelték egymást. Ez hiányzott már neki, és ilyenkor nem is érdekelte az az érzés, amit szerelemnek hívnak. Néha el is gondolkodott rajta, hogy valóban azt érzi, amit gondol, vagy félreérti saját magát? Bizonyos alkalmakkor hevesen ver a szíve a fiú miatt, máskor pedig elég egy-két tett, vagy szó, amitől másképp vélekedik az érzelmeit illetően.

Lassan engedték el egymást, aztán Mark szeme észrevett valamit. Valami olyat, amit Zoey előle nem titkolhatott el. Talán ezért fogta meg a lány egyik kezét, és húzta maga után, egészen Zoey szobájáig, amit bezárt maguk után.

– Valami baj van? – kérdezte a lány, miközben lehuppant ágyára. – Akkor szoktál így viselkedni, ha valami bánt. – Nem vette rá a bátorság, hogy David felöl érdeklődjön, így fel sem hozta.

– Most nem engem bánt valami, hanem téged! – helyet foglalt Zoey mellett. – Látom rajtad, hogy sírtál. És ne tagadd le, a szemed elárult!

– Legközelebb eltakarom! – Enyhén meglökte Mark vállát, közben elnevette magát. Hogy elmondja az okát? Nem, semmiképpen. Elég, ha ő maga tudja. – De nem kell aggódnod, bőven elég, ha itt vagy!

– Ne takard! Van, akinek tetszik. – Viszonozza a váll lökést.

– És, ki az a bizonyos valaki? – kérdezte incselkedve. – Talán a padtársam, Kevin? Vagy az, aki előttem ül? Mi is a neve? – Játékosan felhúzza szemöldökét, közben ujjával állát kopogtatja, mint aki gondolkodik a válaszon. Aztán hirtelen megáll a mozdulatban. – Á, persze! Az te vagy! – Elneveti magát.

Mark csak megforgatta szemét, mégis mosolyra húzta száját. Tudta jól, hogy Zoey csak poénkodott vele. Hirtelen dőlt el az ágyon, kezeit feje alá helyezte. A lány is elfeküdt, de Mark irányába fordult.

– Tudod… – kezdett bele Zoey. – Örülök, hogy itt vagy! Nem csak most, hanem mellettem. Itt. Nélküled magányos lennék.

– Mindig itt leszek! – fordult felé. Bal kezével végigsimított a lány arcán, míg jobb kezével fejét támasztotta meg.

Zoey elpirult, azonban figyelmeztette magát, hogy ezt ne értse félre. Jól esett az érintés, mert őszinte, és kedves. Mark szemébe pillantott. Úgy szerette, amikor belenézhetett abba a szép, és ragyogó íriszbe. Melegség áradt vissza a tekintetből, ami miatt Zoey tudta, hogy mellette biztonságban van. Hisz mindig vigyázott rá. Ha kellett, megvédte másoktól.

Talán emiatt is viaskodott önmagával. A szíve zakatolt, de inkább a józan eszére akart hallgatni, mert az azt súgta, hogy ne tegyen tönkre semmit. Igen, szerelmes volt, azonban ostoba már alig. Az pedig egy másik dolog, hogy Mark sosem tudná viszonozni, de talán jobb is így. Minden.

– Lenne kedved elmenni a plázába? – ült fel hirtelen Zoey. – Hátha van valami, amivel el üthetjük az időt. Lecke úgy sincs most.

– Rég voltunk már moziban, ha gondolod…

A lány bólintott, majd a szekrényéhez lépett. Át szeretett volna öltözni.

Pár perc kutakodás után egy zöld pólót, valamint ugyanebben a színben tündöklő pulcsit vett ki. Ezekhez egy fehér, testhez simuló nadrágot emelt ki. Mark felé fordult.

– Ezek jók lesznek? – emelte fel kicsit a ruhadarabokat.

– Tökéletesek! – felállt, és az ajtóhoz lépett. – Kint megvárlak!

Amint magára maradt, mindent lekapott magáról, csak a fehérneműt nem. Többek között azt is szerette a fiúban, hogy tiszteletben tartotta azt, hogy ő lány. Egyszer sem látták egymást meztelenül, legalábbis azóta biztosan, mióta nagyobbak lettek.

Felöltözve lépett a konyhába, ahol Mark és Zoey anyja beszélgettek.

– Szóval merre mentek, ebben az esős időben?

– A plázába! – válaszolta rögtön Zoey – Közel van, és ott nem fog esni. Mehetünk? – fordult Mark felé.

– Ha akartok enni is, adok pénzt. Kilencig kapsz kimenőt, utána itthon leszel, kishölgy! – Komolynak szánt szavai után, a nő, mosolyra húzta a száját. A táskájához sétált, amiből előkapott egy pénztárcát. Miután kinyitotta, kivett belőle némi összeget, amit a lánya kezébe nyomott. – Érezzétek jól magatokat!

– Köszi, anya!

A bejárati ajtó becsukódott. Ahogy távolodtak a háztól, arról beszélgettek, hogy mivel ütik el az idejüket. Számtalan ötletük volt, azonban Zoey csak egy dolognak örült igazán: együtt lehetett a fiúval.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés