Zoey azt hitte, hogy a fenyegetésekből semmi sem lesz. Csak ígéretek, melyeket úgysem tart be. Azonban arra nem gondolt, hogy David nem teketóriázik. Bántani fogja, megsiratni, fájdalmat okozni. Különféle dolgokkal, tettekkel.

Az első napon King kegyetlensége abban merült ki, hogy elgáncsolta, amikor lehetősége adódott rá. Leöntötte ruháját, valamint meghúzta a haját. Másnap már a mosdóban a falhoz szegezte, ocsmány szavakat vágva hozzá. Komolyan megsértve a lányt. A harmadik napon fenyegetések hada várta. Durva dolgokat hallgathatott, hogy mit tenne vele, ha lehetősége adódna rá. A kés gondolatától Zoey teste megfeszült, és a hideg penge érintését magán érezte. A rá következő napon David furcsán viselkedett. Nem lett szelíd, csupán a fenyegetések helyett, más módszert kezdett alkalmazni.

Úgy ért a lányhoz, ahogy korábban senki. Ott, ahol másnak esélye sem adódhatott. Zoey egy pillanatra sem hagyta magát, azonban lekötözött kezeit, és lábait aligha tudta volna használni. King nem ostoba, mindig olyan időpontot választott, amikor tudta, senki sem szakíthatta félbe tevékenységében. Tisztában volt azzal, hogy a lány nem mer majd szólni senkinek. A megalázottság érzése kegyetlen. A szégyenről nem is beszélve. Egyetlen egy dolog maradt meg Zoey-nak, a tisztasága.

Azonban, a sok könny, nem száradt fel hamar. Az érzések nem váltak köddé. Amikor kellene, akkor nem megy a beszéd, s csak az aggódó pillantások maradnak. Zoey szíve fájt, és messze elfelejtette már, hogy Larissa milyen javaslattal állt elő. Belefáradt, és ezt láthatták mások is. A legrosszabb mégis talán az volt, hogy Mark semmit sem vett észre ebből. Még akkor sem, amikor hármasban mentek el szórakozni. A lánynak egy rossz emlék, a két fiúnak egy kellemes vasárnapi délután.

><><

Zoey sóhajtott egyet, zsebéből előhúzta telefonját, amire kapott egy üzenetet. Larissa írt neki. Később érkezik, mert halaszthatatlan dolga akadt. Röviden válaszolt, aztán a készülék visszakerült a helyére. Tett pár lépést előre, de megtorpant, amikor felbukkant David. A fiú csökkentette a köztük lévő távolságot.

A falhoz szorította a lányt, aki nem ellenkezett. Már tudta, beletörődött abba, hogy ezúttal is bántani fogja. King lassan kulcsolta kezét a lány nyaka köré. Tekintetéből csak úgy áradt a gyűlölet, amit már hetek óta táplált.

A falhoz szorított pedig riadt szemmel nézett fel rá. Már nem kérlelte, hogy eressze el; tudta, felesleges lenne. Nyelt egyet; a szorítás erősebb lett. Több érzés alakult ki benne. Még mindig félt, bár támadni is akart. Ezt minden alkalommal eltervezte, de folyton kudarcot vallott.

Miközben azok ketten viaskodtak egymással, pár lépéssel arrébb volt valaki, aki ebből a harcból semmit sem érzékelt. Az őszi nap sugarai cirógatták selymes arcát, miközben örömmel gondolt az előző napjára, melyen együtt lehetett a szeretett személlyel, valamint gyerekkori barátjával.

– Most milyen indokkal akarsz bántani, King? – kérdezte unott hanggal. Sírni szeretett volna, kiadni minden bánatát, de képtelen volt rá. – Megint megkötözöl, hogy aztán a lábam közé dugd a kezed?

David szeme összeszűkült egy pillanatra.

– Vagy szimplán megfojtasz, míg holtan nem esek össze? – A szorítás, mely nyakát érte, nem volt erős, Zoey hangja mégis rekedtessé vált. – Te győztél! – bökte ki váratlanul.

King meglepetten nézett rá, kezét elvette. Nem értette, hogy miről van szó. Zoey nyelt egyet. Tett oldalra pár lépést, hogy tisztes távolságból nézzen a fiúra. Korántsem adta fel, gyengének sem akart tűnni, talán csak David előtt. Megjátszani, hogy elege lett, hogy elfáradt az egy hét alatt. Valójában pedig arra gondolt, hogy mindent elmond barátjának, annak a fiúnak, aki iránt továbbra is szerelmet érzett. Ugyanakkor haragudott magára, hogy eddig erre nem is gondolt. Megtehette volna hamarabb is.

– Miről beszélsz? – emelte fel szemöldökét King, miközben tett pár lépést a lány felé. – Ha azt hiszed, hogy bedőlök ennek…

– Mit csináltok?

Mark hangja mindkét szívet megdobogtatta. Mindkettő ugyanazzal az érzéssel kalimpált: félelem. Zoey kétségbeesetten meredt a lába alatt lévő kőre. Nem hibázott, mégis úgy érezte, bűnt követett el. David is lesütötte tekintetét, azonban egy kéz kényszerítette, hogy szembenézzen vele. Vajon Mark mikor lépett hozzá közel?

– Miért viselkedtek furcsán? – Kissé megdöntötte fejét. – Nem akarok semmi rosszra sem gondolni, de az elmúlt napokban olyan furcsa köztetek a légkör. Tegnap is feltűnt, még ha nem is tettem szóvá, vagy nem is látszott rajtam.

– Nincs semmi, nem kell…

– Igenis van valami! – szorította ökölbe kezeit a lány. Mark szemébe nézett, ezúttal összeszedve magát. – Képtelen vagyok magamban tartani! Elegem van!

Zoey szemébe könny szökött, de mit sem törődve vele, megragadta Mark kezét, ezzel magához húzva őt. A két fiú így távol került egymástól. David hirtelen elveszettnek érezte magát. Tudta, ha Zoey beszél, akkor vége mindennek. A lány szava az övével szemben.

– Zoey, megijesztesz! Minden rendben? – Aggódó szeme csak a gyerekkori barátját figyelte.

– Semmi sincs rendben, Mark, semmi! – zokogott fel, végül karjai közé vetette magát. – Minden el van cseszve, minden olyan szörnyű! Erről pedig tudnod kell!

David megdörzsölte tarkóját. Sarokba szorított állatként viselkedett. Szívesen elrohant volna, de mégsem mozdultak lábai. Felesleges lenne menekülni. Úgyis utolérné, aztán kérdőre vonná, végül szakít vele. Az utóbbi meg is történik. Hamarosan.

Mark viszonozta az ölelést. Egy pillanatra a másik fiúra nézett. Szemében harag villant. Érezte, hogy valami komoly dolog van kialakulóban. Tudta, hogy valakinek a szíve összetörik. Idővel begyógyul majd.

Attól, hogy valami ismeretlen számomra, még nem jelenti azt, hogy ismeretlen is marad. Ha döntenem kell kettejük között, egyértelmű, hogy kit választok. Fájjon akármennyire is. Ő fontos számomra. Mindig is az volt.

><><

Mark szíve összetört. Apró szilánkokra, melyet senki sem tud összeragasztani. Még sosem tapasztalta meg azt, milyen csalódni valakiben. Hogy milyen az, amikor az bánt meg leginkább, akit szeretsz. Zoey mindent elmondott, amit eddig élt át David miatt. Mark nem kételkedett, eszébe sem jutott az a gondolat, hogy a lány hazudik. Sosem hazudtak egymásnak, különösen ilyen súlyos dolgokban.

A lány tudta, hogy egy újabb ellógott óra nem válik előnyére, ráadásul a szülei is mérgesek lesznek. Mégis… Képtelen lett volna ott hagyni barátját. Mark kezébe temette az arcát, gondolatai cikáztak. Azon agyalt, hogy mikor váltak a dolgok szörnyüvé. A hátát simogató kéz sem volt elég ahhoz, hogy megnyugodjon. Sosem verekedett, de szívesen mutatta volna be öklét annak a fiúnak, akiről azt gondolta, a szerelme. Ugyan nem osztotta meg minden titkát, nem árulta el a legapróbb érzéseit, de sok mindent elmondott neki. Miközben David egész idő alatt a lányt bántotta. Különböző módszerekkel, és tettekkel.

– Miért nem mondtad el hamarabb, Zoey? – Könnyes szemmel nézett barátjára. – Miért hagytad, hogy ezt tegye veled? Miért voltál ilyen ostoba? – Legszívesebben belerúgott volna valamibe, de nem akadt előtte semmi. A táskáján nem szeretett volna bosszút állni. Dühös volt, rettentő dühös. Abban a pillanatban gyűlölte Kinget.

– Én… – megrázta fejét. – Egyszerűen csak… Féltem. Attól tartottam, hogy tönkremegy a kapcsolatod vele, és bűntudatom lett volna miatta.

– Bassza meg a kapcsolatom, ahogy David is! – Kiáltott fel Mark. – Kit érdekel a bűntudat, amikor valaki bántalmaz? Zoey! – Magához húzta a lányt. Újra sírva fakadt.

A lány viszonozta az ölelést. Ajkába harapott, hiszen nem szándékozott sírni, mégis egy-két könnycsepp végig fojt arcán. Kicsit önzőnek érezte a pillanatot. Ahogy a karjaiban lehetett, érezhette illatát, melegségét. Le is hunyta szemét. Az érzései mit sem változtak.

><><

David belépett az anyja lakására. A nő nem tartózkodott otthon. Amúgy sem szerette volna látni. Mióta elzavarta, hallani sem hallhatott a nőről. Utálta, akárcsak magát. Elrontott mindent, a kicsinyes érzései miatt. Már fogalma sem volt arról, hogy mit érez, mire vágyik.

Kezébe akadt egy tárgy, amit a falon lévő tükörhöz vágott. Ezt egy másik követte. Meg sem állt addig, míg a lakás felismerhetetlenné nem vált. Tombolt, őrjöngött, gyűlölt mindent, és mindenkit.

Magához vett egy táskát, melybe bepakolt. Pénz után kutakodott, mikor rátalált, eltette azt is. Meglopta az anyját, de az a lotyó megérdemli. Elbaszta az életüket. Mindent tönkretett. Tökéletes anya-fia párost alkottak. Megérdemlik a sorsukat.

Kinyitotta az ajtót, még utoljára hátra tekintett a szétszedett lakásra, egy apró mosolyt eresztett el, aztán sarkon fordult, hogy maga mögött hagyja a múltat.

Hogy hova megy, azt még nem tudta. Hogy mit tesz, arra is képtelen lett volna válaszolni. Amiben biztos volt, hogy mennie kell, eltűnni, ameddig jónak látja. Talán változni fognak a dolgok. Talán egy nap visszatér. Ebben azonban már nem volt biztos.

Voltak, akikről sejtette, többé nem akarják viszontlátni.

Szeretett egyáltalán bárki? És én? Én kit szerettem igazán?

Kérdések, melyekre választ nem kapott.

Lábai a buszállomásig vitték.

Tervek nélkül távozott, szinte menekülőre fogva. Tudta, szembe kellenne néznie azokkal, akiknek ártott, de a bátorság elhagyta őt. Félt volna Mark haragjától. Megérdemelte volna, mégsem akarta hallani a szavait. Tele lennének fájdalommal, keserűséggel, dühvel, megvetéssel. David szíve csak még jobban sajgott volna. Ennyi kín bőven elég.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés