Bogi
– Akármiért is akarsz véget vetni a kapcsolatunknak, nem fogadom el!
Kijelentésére elérzékenyülök. Képes lenne – bár erős kijelentés –, harcolni értem, értünk. Ha tudná, hogy ez mennyire jól esik. Ha tudná, hogy szívem szerint a karjai közé vetném magam. De… Van itt egy de, ami meggátol. Az pedig Gergő. Ő, és a fenyegetései. Szóval most itt állok kétségek között. Az egyik részem hozzábújna, míg a másik menekülne. Mégsem teszek semmit, helyette mozdulatlanul várok. Akár szoborrá is válhatnék.
Amint arcomhoz ér, bele döntöm fejem tenyerébe, sőt mi több, a saját kezemmel megérintem kezét, mindössze azért, mert érezni akarom. Különös melegség járja át mindenem, mely valamiért érintéseinkben gyűlik egy ponttá. Sosem éreztem még ilyet. Ez nagyon tetszik, túlságosan is. De talán azért van így, mert tudom, hogy ez a pillanat felér egy búcsúval.
– Bogi! – Hüvelyk ujját végighúzza alsó ajkamon, tekintetével megtalál. – Miért akarsz véget vetni valaminek, ami szép is lehet?
Válaszra nyitom a szám, de a telefonom váratlanul szól közbe. Egy… Kettő… Három csilingelés. Három üzenet. Ha nem megyek, bajba kerülök. Gondolom…
Szabadon lévő kezemet hajába simítom. Tincsei csiklandozzák ujjaimat, amitől mosolyra húzom szám. A szívem hevesen kalapál, miközben lehajtja fejét. Mentolos lehelete felfrissít, szinte életre kelt. Ebben a pillanatban nem akarok Gergőre gondolni. Még akkor sem, ha a negyedik üzenetét küldi. Tomi ugyan megáll a mozdulatban, de ajkaimat az övére tapasztom. Érezni akarom őt, szeretni, megízlelni. Utoljára.
Csak egy pillanatra szakadunk el, amíg felültet az egyik padra, aztán újra rám talál. Most ő az, aki beletúr hajamba. Közelebb lép, elérve, hogy lábaimat széttárjam. Szinte hozzám préseli magát, miközben nyelvünk óvatosan talál egymásra. Ruhájába markolok derekánál, de gyorsan gondolom meg magam, így kezem hátára csúsztatom. Tesz egy lépést előre, és így már semmi sem férkőzhet be közénk. Kivéve az ötödik üzenet.
Lassan húzom el fejem, de képtelen vagyok ránézni. Erre megérkezik a hatodik is.
– Kinek hiányzol ennyire? – Elneveti magát. – Jobb, ha megnézed.
Csak megrázom fejem. Tudom jól, hogy ki az, ahogy azt is, mit akar. Már biztosan dühös, nem véletlenül küld ennyi üzenetet. Lerázom magamról a kellemetlen érzéseket. Most csak Tomi van itt. Senki más.
Éppen ezért, minden lehetséges módon szeretném számára megmutatni, hogy mit is érzek iránta. Hogy mennyire fontos nekem. Azonban egy hosszabb rezgés után felhangzik a csengőhangom. Celine Diontól az I love you. Nyelek egyet, előhúzom zsebemből, aztán kinyomom. De szinte azonnal újra kezdeményezi a hívást. Tomi pillantása a telefonra terelődik, amire a szívem kihagy egy ütemet. A név jól láthatóan fedi fel magát, szemeink láttára, miközben romantikus dal próbálja jobbá tenni a pillanatot. Azonban már érzem, hogy hamarosan bekövetkezik az, amire kis mértékben sem vágyom.
– Mit jelentsen ez? – A készülékről rám emeli tekintetét. – Nem kérdezem meg, hogy milyen Gergő, mert van egy sejtésem. Mégis mit akar tőled?
A szívem a torkomban dobog. Képtelen vagyok válaszolni, nem megy. Hirtelen érzem úgy, hogy bedugtak egy fagyasztóba, és rám zárták az ajtót, hogy ott fagyjak halálra.
– Bogi, kérdeztem valamit! – Hangjában észrevehető, hogy kezd dühös lenni. – Azt ne mondd, hogy miatta akarsz szakítani?!
Hiába néz rám, a reakcióm csak a csend, a reszketés, és most már a sírás is. Távolabb lép tőlem. Csilingel a telefonom, amire ránéz. Hajába túr, aztán hátat fordít nekem. Gondterhelt ábrázattal fordul vissza. Keze leeresztve, kissé megrázza fejét.
– Szóval vele kavarsz a hátam mögött? – Száján mosoly húzódik meg, de ez korántsem boldog, sokkal inkább keserű. Asztalához lép, felveszi táskáját hátára. – Nem hittem volna, hogy képes vagy ilyesmire. – Hangjában egyszerre hallatszik keserűség, és düh. – Azt hiszem, inkább nekem kellene véget vetnem ennek a kapcsolatnak! Érezd jól magad a tanárral! De nem kell aggódnod, senkinek sem szólok egy szót sem! – Egy pillanatra elhallgat. – Annyit tegyél meg nekem, hogy soha többé nem nézel rám, és egy árva szót sem szólsz hozzám!
Ajkamba harapok, hogy fel ne zokogjak, de nehéz. Rohadtul nehéz. Amit legkevésbé szerettem volna, mégis megtörtént. Fájdalmat okoztam annak a személynek, akit szeretek.
Az ajtó csukódik, én pedig magamra maradok. Ami mégis mellettem van, az a szomorúság, és a nyomás, amit Gergő küld felém. Immáron a hetedik üzenetével.
“Jobban teszed, ha jössz, különben…”
><><
Mielőtt a szertárba mennék, a mosdók egyikébe lépek be. Senki sincs már itt. A csaphoz lépek, hogy megnyissam a hideg vizet. Mikor belenézek a tükörbe, elfintorodom. Vörös szem, szinte rongyos arc. Mintha egy harminc éves nő nézne vissza rám, akit megtört az élet. Szörnyű…
Mutató ujjam háromszor koppan az ajtón, ami aztán kinyílik. Egy méreggel átitatott szempár néz le rám. Megragadja karom, hogy behúzzon a szertárba. A kulcs most is elfordul. Nekilök az ajtónak, két kezét fejem mellé helyezi. Úgy néz rám, mint egy oroszlán az áldozatára. Nincs menekvés, eddig sem volt, és továbbra sem lesz.
– Hol a büdös picsában voltál? – mordul rám. Feje közel kerül az enyémhez. – Hány kibaszott üzenetet kell küldenem neked, hogy felfogd, ide kell jönnöd? Esetleg szeretnéd, ha az iskola megtudná, hogyan csábítottál el egy tanárt?
– Nem! – válaszolom azonnal. Félelem csillan meg szememben, de valójában minden porcikámban érzem. – Kérem… Ne!
– Ebben az esetben, tedd azt, amit mondok!
Bólintok, mert mi mást tehetnék. Azt hiszem, ettől a naptól fogva, tényleg egyedül maradtam. Talán egyszer megadatik nekem, hogy találjak kiutat, addig pedig tennem kell, amit parancsol. Csak könyörgöm Istenem, ne hagyd, hogy lelkem ennél is tovább töredezzen.
Váratlanul ér, amikor orrát arcomhoz dörgöli. Erősen hunyom le szemem. Kiráz a hideg, főleg akkor, amikor puszit ad. Nem gondolhatok arra, hogy bárcsak valaki más lenne itt, helyettem. Senkinek sem kívánnék ilyet. Azonban… Bárcsak nekem se kellene itt lennem.
– Olyan jó illatod van! – búgja fülembe. – Finom vagy…
Istenem…
Nyüszítő hangot hallatok, miközben könnyeim megállás nélkül potyognak lefelé. Biztosan megérzi, de kicsit sem érdekli. Tovább becéz, és simogat. Egészen addig, amíg meg nem csókol. Nyelve türelmetlenül csúszik be számba, ám mivel öklendezni kezdek, eltávolodik. Jobb kezét arcomra helyezi. Tenyere érdes, és bántja bőrömet. Fel le mozgatja, amíg én a légzésemre koncentrálok. Rosszul vagyok, ő magasról tesz rá. Lassan közelíti száját, hogy újra próbálkozzon. Hangosan engedem ki a levegőt ajkaim közül. Úgy érzem, fel kellene adnom az ellenkezést. Hajthatatlan, megtörhetetlen, és erőszakos. Tudnék más jelzőt is aggatni rá, de őszintén… Mire mennék a szavakkal?
><><
“Reggel kilencre érted megyek. Öltözz fel szépen.”
A kocsi ajtaja előtt állok. A másik oldalon kiszáll, hogy kinyithassa nekem. Beülök, bezárja, végül megkerülve a járművet, beül a kormány mögé. A motor felzúg, hogy utána halkan duruzsoljon. Bekötöm a biztonsági övet, akárcsak ő. Fogalmam sincs, hova megyünk, de hidegen hagy.
Nem sokat aludtam, fáradt vagyok, és túl sokat sírtam. Reggel úgy keltem fel, mint akit elgázolt valami, de mégis életben bírt maradni. Kitekintek a tájra. A város még nem él, nincs tele emberekkel. Vagy csak én nem látok senkit. Az is lehet, hogy olyan útvonalon megyünk, ahol láthatatlanná válunk.
Szerencsére Laura még az ágyat nyomta, így nem volt szükség arra, hogy magyarázkodjak. Igyekeztem halkan öltözködni, azonban korántsem szépen. Fekete nadrág, fekete pulcsi. Konkrétan a cipőmön kívül minden sötét. Nincs hangulatom a színes ruhákhoz, hiszen a hangulatom nem tükrözné egyik sem. Az is lehet, hogy meg kellene szabadulnom tőlük. Vagy odaadhatnám Laurának. Egy picit talán szűk lenne neki.
– Szereted a süteményeket? – teszi fel a kérdést, megszüntetve a csendet. – Persze előtte ebédelnünk kellene. Tudok Győrben egy nagyon jó éttermet, és cukrászdát is. Bár már elég rég jártam ott. Talán pár éve. Pedig jól ismertem a tulajokat.
Semmi erőm arra, hogy válaszoljak, vagy bárminemű reakciót mutassak. De talán jobb, ha kinyögök magamból valamit. Akármit.
– Nem… – Megemelem vállamat. – Nem szeretem az édeset.
– Tehetnél egy kivételt.
Őszintén szólva… Semmi kedvem semmihez. Vissza akarok menni a kollégiumba, tanulni, kizárni mindent.
– Megígértem, hogy jól fogod érezni magad.- Egy pillanatra rám tekint, aztán vissza az útra. – Szeretném, ha így is lenne! Ha ellenkezőleg érzed majd magad…
Rémült szemmel nézek rá. Már megint… Egy újabb fenyegetés. Ezek szerint muszáj leszek eljátszani, hogy mennyire érzem jól magam. Megtanulok színészkedni. Az is lehet, hogy jól fog jönni. Így nem veszik észre, ha baj van. El tudom játszani, hogy milyen jól vagyok. Könnyen megtéveszthetek bárkit. Talán ez ad majd egy pici erőt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Bizony-bizony, Gergő beteg. Utálom is. Tomi meg vak, szegénykém. :D