Senki sem gondolta volna, hogy az idő ennyire rohanni fog. Már négy éve annak, hogy David kiszállt az életünkből. Azt nem állíthatom, hogy minden felhőtlen, és csupa móka, kacagás az élet. Mark is elment, persze teljesen más okkal. A szülei külföldön kaptak állást, amit semmi pénzért sem utasítottak vissza. Ennek okán pedig a legjobb, és egyben gyerekkori barátom is ment velük. Tisztában vagyok azzal, hogy ha felül a repülőre, akkor visszajöhet. De valamiért nem szeretne újra itt lenni. Az okát sosem árulta el.

Eleinte a neten beszélgettünk, de megszakította azt is. Egyik napról a másikra száműzte magát teljesen az életemből. Hogy miért tette? Hagyjuk. Elfogadtam a döntését. Élnem kell a saját életem, emellett Larissa még mindig itt van. Nyitott egy saját éttermet, ami remekül teljesít. Sok vendég fordul meg nála. Igazi üzletasszony lett, bár utálja, ha ezt a szót aggatom rá.

Ami engem illet… Lett egy virágboltom, amire büszkébb vagyok, mint amennyire kimutatom ezt. Sokáig voltam tanácstalan a jövőmmel kapcsolatban, de anyám tartott számomra egy komoly beszédet, s miközben őt hallgattam, eldöntöttem milyen legyen a jövőm.

A hosszú hajamat levágattam, így mindössze a vállamig ér. Külsőleg aligha változtam, a felfogásom cseperedett. Elég szépen, ha gondolhatok ilyesmire. Mark nélkül is van élet, ami sínen van. Már csak a szerelemnek kellene megtalálnia.

><><

Zoey a virágokat rendezgette a vázákban, miközben odakint sütött a nap. Lassan beköszöntött a tavasz, így a fák újra növesztették zöldellő leveleiket, miközben a virágok sokasága apránként bukkant elő a földből, hogy színessé varázsolja az utcákat. A lány kedvenc időszaka ez volt, ugyanis ilyenkor több vevő érkezett hozzá. A férfiak java ilyenkor a szerelem megszállottja, ennek okán pedig virágokat vesznek. Leginkább a rózsa fogyott, de a tulipán is népszerű. A virágok mellett pár díszt is tett be, bár ezeknél mindig a megfelelő időszakhoz igazította a külcsínt. Tavasszal a szivárvány volt népszerű, emellett sok-sok szín, melytől az üzlet igazi felüdülést nyújtott azoknak, akik beléptek oda.

A kirakathoz sétált, ahol megpillantott egy idős hölgyet, a kutyájával. Ritkán látta az őszes hajú nőt, a boltba sem sűrűn járt, de mikor összefutottak, sokat beszélgettek. Zoey úgy döntött, hogy kimegy hozzá, hiszen reggelente nem környékezik meg az üzletét.

– Jó reggelt, Mrs. Campbell! – Illedelmes köszönése közben lehajolt a kutyushoz, aki elkezdte nyalni Zoey kezét. A lány simogatással jutalmazta. – Neked is jó reggelt, Csoki! – A kis boston terrier megcsóválta pinduri farkincáját.

– Ó, kicsikém – kezdte a nő –, ennél jobb reggelem nem is lehetne! – Áradozása közepette egy mosoly jelent meg arcán. – Egy igazán markáns férfival futottam össze! Eddig még sosem láttam, de remek látványt nyújt! Bárcsak fiatalabb lehetnék!

– Igazán jóképű lehet, ha így vélekedik róla! – Zoey felegyenesedett, bár ez a mozdulat a kutyusnak aligha tetszett. Még vakkantott is egyet.

– Valóban, nagyon is az! – Sejtelmesen nézett a lányra. – Mi lenne, ha megfognád magadnak? Hisz folyton egyedül vagy!

– Ugyan, miket nem mond! – korholta le gyengéden, de zavarát nem takargathatta.

– Csak az igazat! Szükséged lenne egy olyan emberre, aki vigyáz rád!

Zoey szíve egy pillanat erejéig melegséget érzett, ami szinte azonnal el is múlt. Enyhén megrázta fejét, és inkább elköszönt a nőtől. Csoki nyüszítve távozott, míg Mrs. Campbell csak fejét csóválta. A lány visszasétált a virágboltjába, ahol egy vendég várta már. Észre sem vette, hogy belépett valaki. Gyorsan a pult mögé lépett, amíg a férfi a virágok között sétálgatott. Zoey végignézett az illetőn. Vajon Mrs. Campbell róla beszélt? Eddig még nem láttam itt.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte Zoey türelmetlenségében. Enyhe pír kúszott arcára, mikor a férfi ránézett.

– Csak ezt szeretném! – Egy rózsát húzott ki az egyik vázából.

– Gondolom a párodnak lesz – találgatott. Beütötte a pénztárgépbe a megfelelő összeget. – Kereken egy dollár!

– Nincs párom. – A pénzt a közöttük lévő bútorra rakta, míg a rózsát a lány felé nyújtotta. – Remélem, elfogadod!

Zoey egy pillanatra ledermedt, utána elpirult, valamint a szíve is gyorsabban kezdett verni. A virágra nézett, aztán a vele szemben állóra. Kétkedve, de elfogadta, azonban a meglepettség miatt egyetlen szó sem jött ki szájából. A különös hajszínnel megáldott egyén mosolyra húzta ajkait. A lány tekintete odatévedt, ám azonnal elszégyellte magát, így hátat fordított neki, mintha valami dolga akadt volna. A rózsát a székre helyezte, amire csak ritkán ült le. Mégis miért bámultam illetlen helyen? Nyugodj meg, Zoey! Vett egy mély levegőt, aztán megfordult.

– Bocsána… – Fel sem tűnt neki, hogy egyedül maradt. – Mikor ment ki? Fura egy alak!

Elnevette magát, haját füle mögé tűrte. Ez az első alkalom, amikor valaki érdeklődést mutatott felé. Még akkor is, ha idegen volt számára. Ms. Campbell igazat mondott; valóban markáns, és vonzó, hihetetlenül vonzó. Zoey ismét felsóhajtott, majd újból elnevette magát. Sokáig azonban nem kacarászhatott, ugyanis újabb vendég érkezett, aki el is terelte a figyelmét valaki másról.

Este nyolc óra volt, amikor bezárta a virágüzlete bejáratát. Sokan jártak nála ezen a napon, Zoey gondolata azonban csak egy személy körül forgott. Maga sem értette miért, de számtalan alkalommal volt szeme előtt az a férfi. Még Larissa számára is áradozott, aki csak mosollyal reagált.

A kulcsot elrakta táskájába, aztán elindult lakása felé. Élhetett volna a szüleivel, régi házában, de ő magányra vágyott. Nem akart teher lenni húszas éveinek elején. Szeretett volna egy macskát is, mint egyetlen társa, de korántsem értett az állatok nyelvén, így ezen ötletét elvetette. Igaz, hogy egyedül él, de korántsem magányos. Tizennyolc évesen Mark nélkül képtelen volt elképzelni a mindennapjait, azonban, hogy már régóta nincs mellette, nem érzi a hiányát. Ez az érzés azonban még mindig új Zoey számára. Már csak azért is, mert évekig táplált szerelmet iránta. Feleslegesen. Bár emléknek igen szép minden gondolat, még akkor is, ha sok könnyet hullajtott miatta.

><><

– Szóval megláttad, és rögtön belezúgtál? – kérdezte Larissa, miközben levette cipőjét. – Szerelem első látásra? – Felegyenesedett, táskáját pedig az előtér fogasára helyezte, de még előkapta telefonját. – Csajszi, évekig egyetlen fiúért dobogott a szíved, erre jön egy idegen, és hozzá is vágod?

– Nem, nem erről van szó! – ölelte magához plüss kutyáját. – Csak… – Zoey elpirult, ahogy a srác arcára emlékezett. – Olyan jóképű, ráadásul adott egy rózsát!

– Amit a te üzletedből származik! – Beljebb lépett, egészen a konyháig. – Én mondom neked, ne a külsőségekből ítélkezz! Lehet valaki vonzó, ha belül ocsmány! De ez fordítva is igaz!

– Tudom! – Leült az asztalhoz, barátnőjével szemben. A kutyust maga elé helyezte, aki hasonlított Csokira. Talán ezért is volt különleges számára.

– Árulj el valamit! – mondta Larissa, miközben telefonján pötyögött, végül a lány felé fordította. – Ő a te herceged?

Zoey szeme kikerekedett, mikor meglátta azt, akiről beszéltek. Hevesen bólintott, a készüléket kezébe vette.

– Mikor csináltad? – érdeklődött enyhe izgatottsággal.

– Mint láthatod, az éttermemben készült. Ma, mikor megtudtam, ki is ő.

– Szóval ismered? – Zoey szíve hevesebben kezdett verni.

– Az a helyzet, hogy te is! – Larissa tekintete már nem vidám, noha a pozitív érzésnek eddig sem volt nyoma. – Amint megtudod, hogy ki ő, már nem fog érdekelni, sőt!

– Ne kínozz már! – csapott plüss figurájának hátára idegesen.

– Ő David!

><><

Nem aludt sokat az éjjel, hiszen azon kattogott, kivel is futott össze. Pontosabban az illető lépett be az üzletébe. A fiú, akinek sok borzalmas napot köszönhetett, aki majdnem elvette azt, ami csak a nőknek van. És képes volt első pillantásra jó szemmel tekinteni rá.

Megdörzsölte szemeit, az idegesítően zenélő telefonját lehalkította, majd felült az ágyon. Hajába túrt, aztán kikecmergett kényelmes fekhelyéről. Fél órája volt még nyitásig, azidő alatt pedig bőven elkészül. Sminket sosem használt, csupán szempillaspirállal ékesítette magát. Egy rózsaszín nadrágot vett fel, amihez fehér pólót párosított, ehhez jött egy fekete bőrkabát, amit a napokban vett meg. Bár inkább Larissa erőltette rá. Cipőjének színe illeszkedett a kabátjához.

Kulcsait magához vette, aztán kilépett a házból. Az épület bejárati ajtajánál megtorpant, ugyanis egy olyan személy állt vele szemben, akit látni sem akart. Csak egy pillanatra nézett rá, utána fordult is el. Léptei gyorsak voltak, azonban nem eléggé, ugyanis egy kéz a karjához érve megállította.

– Ha nem akarod, hogy sikítozzak, most azonnal engedj el! – Nem fordult felé, hisz látni sem akarta. Az egykori érzések, melyeket már elfelejtett, most hirtelen törtek elő.

– Csak hallgass meg, Zoey!

– Ne hívj a nevemen! És az Isten szerelmére, engedj már el!

– Eszemben sincs, amíg nem hallgatsz meg!

A lányt váratlanul érte, hogy David magához rántotta. Kezei a férfi mellkasán kötöttek ki. Automatikus mozdulat, semmi szándékosság nem volt benne. Zoey félve tekintett fel rá, furcsa érzések kavarogtak benne, maga sem értette, hogy miért nem csak a gyűlölet ég szívében, ami rakoncátlankodott ott belül.

– Miért jöttél vissza? – tette fel kérdését. Hangjából szomorúság csengett. – Miért nem eresztesz el? Miért vertél át? Mit akarsz tőlem?

– Túl sokat kérdezel! – David tekintete komollyá vált. Szóra nyitotta száját, de nem tudott semmit sem mondani.

– Mégis mit vársz tőlem? Talán elfelejtetted, mit tettél velem? – emelte feljebb hangját, miközben azon igyekezett, hogy ne sírja el magát. – Ha azt hiszed, hogy egy rózsával lekenyerezhetsz, akkor nagyon is tévedsz!

– Nem az volt a szándékom, de ha meghallgatnál…

– Eszemben sincs! – csattant fel a lány, félbeszakítva ezzel a másikat. – A folyamatos piszkálódásaid, amik valójában sokkal többek voltak, nem kicsit…

Zoey nem tudta befejezni, mert David nem hagyta. Száját a lányéra tapasztotta, aki kikerekedő szemmel nézett rá. Először próbálta elnyomni magától, de gyengébbnek tűnt a másiknál, így ellenkezése kudarcba fulladt. Zoey arra gondolt, hogy David ajkára harap, csakhogy a férfi – mintha tudta volna –, nyelvét a lány szájába dugta, aki egy pillanatra felsóhajtott.

A szívem mélyén tudtam, hogy visszatér egy nap, de egyáltalán nem voltam rá felkészülve. Azt hittem, ha így is tesz, ott folytatja, ahol abbahagyta. Azt hittem, hogy bántani fog, hogy bosszút áll azért, mert minden kiderült, ami egykoron történt. Ennek azonban az ellentéte történik, ugyanis úgy csókol, mintha érezne valamit. Egyetlen kérdésem lenne, az is önmagamhoz: Mi a francért viszonzom, amikor gyűlölnöm kellene?

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés