Tizennyolc évesen egy barom voltam, vagy még annál is több. Foghatnám anyámra, aki elhordott mindennek, mit sem törődve velem, és az érzéseimmel. Azt hittem, bármit megtehetek pusztán azért, mert király vagyok, holott rá kellett jönnöm, az csak egy név, mintsem egy kiérdemelt titulus. Miután magam mögött hagytam ezt a várost, olyan helyet kerestem, ahol önmagamra találok. Lancaster befogadott, ott pedig egy Frank nevű fickó, akinek megesett a szíve rajtam. Megtanított az életre, és neki köszönhetően más ember lettem. Felnyitotta a szemem, miközben ráleltem a szívemhez vezető útra. A négy év alatt sikerült felnőnöm. A négy év alatt rájöttem, hogy ki az, akivel lenni akarok.

><><

Azon a napon is esett az eső, amikor a fiatal David lesietett az utcára. Az anyja nem volt otthon, a lakásuk kongott az ürességtől, valamint a pia förtelmes szaga miatt elviselhetetlenné vált az ott tartózkodás. Így mindenáron el akart menni onnan. A bőrét áztatta cseppektől hamar nedvessé vált, haja a homlokára, valamint fejére tapadt. Átázott pólója miatt láthatóvá vált teste. Egyedül talán a farmer, és cipő voltak azok, melyek óvták az esőtől.

Nem volt ideges, nem is puffogott magában, csak csalódottságot érzett. Elárulta őt az a személy, akiben bíznia kellene, mégis képtelen rá. Utálták egymást. Rossz gondolatokkal falta lábaival a járdát, amin sétált. Mikor egy bolthoz ért, megtorpant, ugyanis észrevett valakit. Gúnyos mosolyra húzta száját.

Az ajtó csilingelve jelezte, hogy új vevő érkezett. A nem túl nagy üzletben pár polc álldogált, melyekre különböző élelmiszerek lettek pakolva. A lány az üdítőknél tartózkodott gyanútlanul, miközben David oroszlánként leste áldozatát. A háta mögé lopózott, hogy belerúghasson Zoey lábába, aki erre a cselekedetre összerogyott. A fiú felnevetett, míg a lány dühös szemmel meredt rá.

– Hülye barom vagy! – A lábát simogatta, enyhítve a kellemetlen érzést. – Mi a franc bajod van?

– Az utamban voltál, te liba!

– Ha tudni akarod, te is az utamban vagy!

Lassan állt fel. Zoey észrevette, hogy bántalmazója hogy néz ki, ugyanakkor kicsit sem zavartatta magát. Miért is foglalkozna vele, ha a másik bántja? Nem olyan ostoba. Vett egy mély levegőt. Erőt gyűjtött ahhoz, hogy képes legyen otthagyni. Hátat is fordított neki, ezzel egyúttal elindult a pénztár felé.

David megtörten állt, miközben Zoey távolodó alakját bámulta. Bántani akarta, kiadni minden dühét, ami felgyülemlett benne. Erre pedig a lány tökéletes célpontnak tűnt. De csak tűnt, hisz faképnél hagyta.

><><

Zoey ajkai oly finomnak hatottak, hogy David el sem akart tőle távolodni, azonban a lány mégis véget vetett a jelenetnek úgy, hogy egy pofonnal jutalmazta a férfit. Szeméből csak úgy áradt a düh, ugyanakkor kipirult arca, mintha másképp vélekedne. Mintha a szíve nem értene egyet az eszével. S ki tudja, talán így is volt.

– Ezt még egy alkalommal ne merészeld megtenni! – Leengedte kezét, egy lépést tett hátra. – Nem tudom, hogy milyen játékot űzöl velem, de örülnék, ha kihagynál!

– Semmilyen játékot nem űzök! – nézett rá komolyan. – Csak annyit kérek, hallgass meg! Utána elküldhetsz, hisz minden jogod megvan hozzá!

– David… Hogy hihetnék neked? Lehet, hogy te mindent elfelejtettél már, de én nem. Főleg így nem, hogy itt vagy! Újra…

– Zoey… – Lágyan ért a lány karjához. Nem szerette volna, ha elmenekül tőle. – Miért olyan nehéz elhinni, hogy nem a régi vagyok?

– Mert adtál elég okot arra, hogy ne bízzak.

David csak bólintott. Ezzel vitatkozni ostobaságnak tűnt, hisz a lánynak igaza volt. A közös múltjuk elcseszett, szörnyű, és fájdalmas. Mégsem akarta annyiban hagyni a dolgokat. Megváltozott, és ezt mindenáron tudatni akarta.

– Jogosan utálsz, vagy gyűlölsz! – tartott egy kis szünetet. – Ugyanakkor tudnod kell, már nem a régi hülyegyerek vagyok. Felnőttem, akárcsak te. Megváltoztam, még ha ez olyan hihetetlen is!

– Hihetetlen, valóban – ráncolta homlokát, majd tekintete elszomorodott. – A jelentéktelen dolgokat sem egyszerű elfelejteni. Emlékszel, amikor csak úgy belerúgtál a lábamba? Az eső miatt teljesen átáztál, és én voltam olyan hülye, hogy az egészséged miatt aggódtam.

– Sajnálom! – David arca őszinteséget tükrözött. – Tényleg sajnálom! Talán, ha adnál esélyt…

– Miért nem őt keresed fel? – szakította félbe rögtön. – Biztosan lenne miről beszélnetek.

– Nem miatta jöttem vissza, Zoey!

– Akármi is az oka – rántotta meg vállát –, legyek én, vagy Mark, teljesen mindegy! Megbocsátok, de ez még nem jelenti azt, hogy bármi is lehetne kettőnk között!

David eleresztette a lányt, aki magára is hagyta. Sejtette, hogy az első próbálkozása kudarcba fullad, de esze ágában sem volt feladni. Ugyanakkor szégyellte, hogy Mark eszébe sem jutott. Tudta, hogy már nincs a városban, régen elment. Tudott róla, mert a fiú megírta neki, még régebben. David meglepődött Mark levelén, hisz úgy tudta, gyűlöli, megveti, és a háta közepére sem kívánta. Az üzenetéből azonban azt vette ki, hogy Zoey iránt érzett így. Pedig a lány semmit sem tett.

><><

Hogy lehetne a gyűlöletből szerelem, vagy bármi, ami arra az ösvényre vezet? Megváltozott, azt mondta, de vajon hihetek neki? Mi van, ha ez csak színjáték részéről, hogy amikor már szerelmes leszek, akkor vallja be, hogy csak szórakozás volt minden? Azt senki szíve sem lenne képes feldolgozni, így az enyém sem.

Zoey megrázta fejét, miközben szapora léptekkel igyekezett a virágboltjába. Elment talán az esze, hogy ilyeneken töri a fejét? David, és ő? Ostoba, szörnyű gondolat, semmi több. Még akkor is, ha a szíve túl gyorsan zakatolt. David miatt. Mi a fene ütött belém? Ennyire adok a külsőségekre?

Remegő kézzel nyitotta ki az üzlet ajtaját, ami mikor kitárult, kellemes virágillat kúszott orrába. Mélyen be is szippantotta azt. Beljebb lépett, majd a fogasról magára kapta rózsaszín kötényét. Két kisebb zseb ékeskedett rajta. Az egyikbe telefonját csúsztatta, a másik üresen maradt. A pult mögötti szekrényhez fordult, ahol a rózsa még mindig ott pihent. Nem tehetett róla, de forróság kúszott arcára, míg a szíve jelzett párat. Ismét megrázta fejét. Semmi esetre sem gondolhat rá. Utálnia kell.

– De akkor miért ver így a szívem miatta? – tette fel kérdését hangosan. Nyöszörgő hangot hallatott. Egy kopogás miatt megugrott, és félve fordult meg. Enyhén leverte a víz, de mikor meglátta, ki is áll az ajtóban, nem akart hinni a szemének. – M-Mark?

– Csá! – Egyik kezét felemelte, köszönésképpen. Tett beljebb pár lépést. Valamennyire körbetekinett. – Csinos üzleted lett! Larissa mesélte, hogy itt vagy.

– Ho… Miért nem írtad, hogy jössz? – Kilépett a pult mögül. Nehezen tudta eldönteni, hogy miképp közeledjen egykori barátjához. Ahhoz, akibe szerelmes volt, hosszú évekig. Valamennyire közel ment hozzá, de a félelem visszatartotta.

– Nahát, Zoey, meg sem ölelsz? – Mosoly jelent meg Mark arcán, bár erőltetettnek tűnt. Kezeit széttárta. Várt.

– De. Persze, csak… – Szája felfelé kunkorodott, közben úgy bújt a másikhoz, mintha hosszú ideig nem is látta volna, ami igaz is volt.

Megváltozott, ő is. Határozottabb külső, magabiztos kisugárzás, meleg ölelés. Azonban valami nyugtalanította a lányt. Különösnek vélte, hogy a két múltbéli személy egyszerre bukkant fel. Talán együtt jöttek? Eltávolodott Marktól, tett hátra két lépést.

– Egyedül jöttél, vagy? – Kezeit háta mögé rejtette.

– Nem, Daviddel együtt jöttem. – Elégedett mosolyt villantott.

– Tényleg? – Vajon ez a tény miért fáj? – Szóval együtt vagytok? Örülök!

– Én is! Illetve annak is, hogy újra látlak! – Mark megszüntette a kettejük közötti távolságot. Lágyan érintette Zoey arcát, a füléhez hajolt. – Ha tudnád, miket műveltünk előző este…

A lány teste megfeszült, míg levegőt is elfelejtett venni. Miért érzett félelmet attól, aki régebben megnyugtatta? Akinek fontos volt. Mégis mi változott? És a szíve miért sajog, miközben elképzelte lelki szemei előtt, mit műveltek az ágyban? David hazudott, és tényleg egy mocskos játékot akar űzni vele? Na és Mark? Úgy viselkedik, mintha…

– Gyűlölsz engem valamiért? – Egy pillanatra ajkába harapott, de szemében felbukkant egy könny, mely marni kezdte azt.

– Ha nem tudod az okát – megpaskolta Zoey arcának egyik oldalát, ahogy eltávolodott tőle –, akkor nem segíthetek! De igen, gyűlöllek! Tettél érte!

– De… – Kétségbeesetten nézett a férfira, aki idegennek tűnt. Mégis mit tettem? Ugyan Zoey nem akart sírni, egy könny mégis végig folyt arcán, ami egészen álláig kúszott le. Az útja pedig a padlón ért véget.

– Most mennem kell, de úgyis összefutunk még! – Hátat fordított a lánynak, azonban még egy dolgot mondani szeretett volna. – David üdvözletét küldi! – Ezzel kilépett az üzletből.

Zoey keze teste mellett kötött ki, míg szíve egy sötét buborékba került, amibe be sem lehetett látni. Mark az, akivel felnőtt, akire mindig számíthatott, akibe komolyan szerelmes volt. Na persze, ő is volt az, aki kizárta az életéből, aki belerúgott, aki most szívből gyűlölte. David és ő, egy durva játékot terveztek ellene, ami valójában egyáltalán nem egy játék. Szerencsére nem dőlt be, még nem nyerte meg magának úgy, ahogy eltervezték. Hiába a rózsa, a hamis vallomás, miszerint miatta jött vissza. Arról nem is beszélve, hogy sajnálja. Ezen a napon harmadjára rázta meg fejét. David nem sajnálja, kicsit sem. Amit a múltban elkezdett, azt folytatja, ezúttal mocskosabban. Csakhogy Zoey eszesebb, mintsem bedőljön egy alattomos tervnek. Talán ideje lezárni a múltat? Talán már senki sem az, aminek mutatja magát?

Ahogy a padlót bámulta, valaki lábát vette észre maga előtt. Ismerős volt, hiszen nem olyan régen láthatta. Két kéz érintette arcának bőrét. Oly puhának tűnt, óvónak. De ez csak a látszat, hamis cselekedet. David elérte, hogy a lány rá nézzen, letörölte könnyeit, melyek záporozva hulltak alá. Zoey szólni akart, mondani valamit, de képtelen volt egyetlen hangot is kiereszteni magából. Túl sok volt… Túl sok érzelem, melyekkel nem tudott mit kezdeni. A legfájóbb mégis az, hogy valaki utálja, sőt gyűlöli, holott semmit sem tett, hogy így legyen.

– Akármit is mondott Mark, kérlek ne hidd el!

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés