“Ne hidd el!” Zoey jól értette, mire kérte őt David. Értette, de a férfi szavait hamisnak vélte, hisz egyszerre érkezett Markkal, aki ezt be is vallotta. A lány megemberelte magát, s noha szeme könnyektől csillogott, mégis a másikéba nézett.

– Szóval azt mondod, ne higgyem el? – tette fel a kérdést, persze válaszra nem várt. – Mégis hogyan, ha egyszerre jöttetek vissza? Hogy higgyek, ha Mark mondta, milyen fantasztikus éjszakátok volt? Tegyük hozzá – vett egy mély levegőt –, fogalmam sincs, ez miért zavar! De tudod mit? Kicsit sem számít! Ha azt hiszitek, hogy tönkretehettek, akkor jobb, ha az eszetekbe vésitek: nem fog menni!

– Ha jól sejtem, a szavaim itt már jelentéktelenek! – Ádámcsutkája megemelkedett, majd visszatalált helyére, ugyanis nyelt egyet. – Rendben van! Akkor hagyjuk a szavakat a francba! Tetteket szeretnél?

Zoey valamiért bólintott egyet, ám felkészült a legrosszabbra. Vajon megüti? Bántani fogja, hogy aztán később elmesélje ezt Marknak, pusztán azért, hogy együtt nevethessenek? Lehunyta szemeit, hisz látni sem akarta. A virágüzlet kellős közepén álldogáltak, s mindkettő más gondolatokkal vélekedett a helyzetről. A lány ütést várt, felkészületlenül; míg a férfi teljesen ellentétesen viselkedett. Zoey érezte az érintést, mely olyan lágy volt. Először az arcán simított végig, majd az ajkaira kúsztak az ujjai, amire a lány megremegett. David száját Zoey homlokához nyomta, aki felemelte fejét, de szeme továbbra is csukva maradt. Orrának hegyére is kapott egy aprócska puszit, az arcát sem hagyta ki, végezetül pedig megízlelte ajkait. Igaz, csak egy pillanatra.

Izzott köztük a levegő, ha pedig valaki látta volna őket, kipirultan távozott volna a boltból. A lány ismeretlen érzésekkel nyitotta ki szemét, de nem nézett fel.

– Miért csinálod ezt? – Reszketése kihatott hangjára is. – Talán el akarjátok érni, hogy érezzek valamit, hogy aztán hátba támadhassatok?

– Zoey Williams! – húzta mosolyra száját. – Hogy tudnálak hátba támadni, ha nem is beszélek Markkal?

– Mégis miért kellene elhinnem? Hisz ő maga mondta, hogy…

– Akármit is mondott – vágott a szavába –, nem tudtam arról, hogy visszajött! Nem beszéltem vele össze, nem is töltöttem vele semmilyen éjszakát, mert rád gondoltam végig!

– Miből gondolod – nézett végre a férfi tekintetébe –, hogy képes vagyok hinni neked? Olyan szavakat mondasz nekem, amitől elgyengül a szívem, és… – Egy pillanat erejéig felnézett a plafonra, mintha onnan találna a megfelelő válaszokra, utána tekintete vissza csúszott Davidre. – Nem akarok tőled semmit! Pláne nem úgy, hogy a múltunkban utáltál! Számtalanszor bebizonyítottad, éppen ezért meg kell értened, hogy nekem ez nem megy!

– Jaj, Zoey! – Homlokát gyengéden nyomta a lányéhoz, ezúttal pedig az ő szeme csukódott le. – Csak… Adj egy esélyt! Semmi más kérésem nincs!

Bármiféle válasz helyett, csupán megrázta fejét. Úgy érezte, mintha a múlt láncai felkerültek volna a lábára, és annak súlya csak nehezedett. David őszintének tűnt, de Mark elhangzott szavai nem engedték, hogy mindezt elhiggye. A semmiből jött érzések miatt haragudott önmagára. Talán ennyire áhítozik a szerelemre, hogy az első emberbe beleszeret? Még ha egy teljesen idegen személyről lenne szó, akkor mit sem törődne mindezzel. Azonban az a férfi, aki előtte állt, az David volt.

– Gratulálok! – Egy tapssal szakította félbe a jelenetet.

Zoey azonnal eltávolodott. Az ajtóban álló Mark elégedett mosollyal tekintett rájuk. David azonban szikrázó szemmel fordult a kijárat irányába.

– Tökéletesen alakítod a szereped! – Karjait összefonta mellkasa előtt, bal vállát az ajtófélfának támasztotta. – Igazán büszke vagyok rád, kedvesem!

– Szóval jól sejtettem? – A lány tekintetében tisztán ki lehetett venni a pánikot. Félt, hiszen kiútja nem volt. Bezárták őt a saját üzletébe. Senki sem jött, hogy felszabadítsa.

– Mark, jobb lenne, ha befognád a pofád! – Kijelentése közben ökölbe szorította kezét.

– Ugyan már! – Beljebb lépett, egészen Zoey elé. Bal kezét a lány nyaka elé helyezte. – Csak azt teszem, amit tegnap este beszéltünk meg!

– Javaslom, hogy ne tegyél semmit vele, különben eltöröm a kezed! – David megszorította Mark csuklóját, figyelmeztetésnek szánta tettét. Testét különös érzés járta át, képes lett volna arra, hogy szavait valósággá tegye.

– Ne túlozz már!

– Komolyan beszélek! – Zoey elé állt, ezzel arrébb lökve a másikat. – Miért jó hazugságokkal etetni? Mi a fene ütött beléd? Hát nem a gyerekkori barátodról van szó?

Mark reakciója csupán egy mosoly volt, melyben semmi örömet nem lehetett felfedezni. David keze még a csuklóját szorongatta, ezt kihasználva Mark úgy döntött, hogy improvizálásba kezd. Zoey, ki eddig a háttérbe szorult, csupán annyit látott, hogy az előtte álló két személy egymásnak esik. De nem öklükkel, hanem szájukkal. Szeme kikerekedett, hányinger szorongatta torkát.

Számtalanszor látta így őket, nem kellett volna meglepődnie. Nem kellene fájnia. Kicsit sem, még egy szikrányit sem, mégis ez a jelenet úgy hatolt belé, mint egy éles kés, mely egyenesen a szívét vette célba. A teste remegett, könnyei ismét utat törtek maguknak. A csók csak egy dolog, a cuppogó hang sem számított – legalábbis úgy gondolta, hogy nem számítanak –, még az sem fájt neki annyira, hogy a szétrebbenés gondolatára egyikük sem gondolt, hisz ami összetörte, az egykori barátjának tette volt. Talán képes lenne megfojtani? Csak úgy kiontaná az életét? Ez a gondolat túl sok. Egyik kezét a szája elé emelte, és semmivel sem törődve otthagyta őket a boltban. Máshol akart lenni. Minél távolabb tőlük. A menekülés gondolata tűnt a leghatásosabbnak.

><><

David olyan erővel lökte el magától Markot, hogy az a földön terült el. Élete során számtalan alkalommal érezte a dühöt, mely felperzselte lelkét, de ez az alkalom messze túlment azon. Pár évvel ezelőtt érzett valamit, fontosnak tartotta, úgy hitte, szereti azt a fiút. Aki viszont előtte van, az már messze nem az az alak, aki fontos volt számára. Zoey után akart menni, hogy megnyugtassa, hogy megmagyarázza, minden, amit látott, az csak hazug tettek sokasága. De értelmetlennek vélte, hisz a lány elkönyvelt magában valamit, amihez ragaszkodott.

– Mi a fasz bajod van neked? – kérdezte David, miközben igyekezett uralkodni magán. Igen közel volt az erőszakos cselekedethez. – Mégis mit ártott Zoey, hogy képes vagy fájdalmat okozni neki? Belevonva engem is!

– Te sem hiszed el, amit gondolsz, vagy kiejtesz a szádból! – Lassan állt fel, kissé leporolva magát. – Talán azt hiszed, szerelmes vagy belé? – Eleresztett egy gúnyos mosolyt. – Tedd csak fel magadnak a kérdést: Miért is viszonoztad a csókot? – Két lépéssel előtte termett. – Vagy próbáljuk meg még egyszer, hátha rájössz? – nevette el magát.

– Nem próbálok meg semmit! Szállj le rólam, őt pedig hagyd békén! – Elsétált mellette, bár ötlete sem volt, hova is menjen. Zoey után? Az rossz ötletnek tűnt. Esetleg Larissa? Gondolatban helyeselt egyet, végül kilépett az ajtón.

Amikor megismertem Franket, még úgy vélekedtem magamról, mint egy tökfej. Egy hülye kölyök csupán, akinek semmi, senki sem szent. Azt hittem, a világ körülöttem forog, pedig rohadtul nincs így. Az a férfi egyetlen kérdéssel képes volt megfogni. És úgy vélem, annak a kérdésnek köszönhetem, hogy a megfelelő irányba fordultam. A kérdése az volt: Mit szeretek önmagamban? Akkor azt válaszoltam: Semmit. Úgy is volt. Önzőségem letaszított a mélybe. Ezen akartam változtatni. Úgy hiszem, sikerült is, de hogyan bizonyítsam be ezt annak a személynek, akitől többet akarok, mint amit elképzelek? Azt hiszem, erre nincs megfelelő válaszom. Itt most már nem csak a múlt jelent akadályt, hanem Mark is.

><><

David idegesen toporgott az étterem ajtaja előtt. Már háromszor kopogott, de senki sem nyitott ajtót. Zsebéből előkapta telefonját, hogy felhívja a nőt, de pont akkor egy kulcs mélyedt a zárba, amire a férfi felkapta fejét. Ahogy kitárult, belépett.

– Minek köszönhetem a jelenléted? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Zoey nincs itt? – érdeklődött azonnal, közben az egyik asztalnál foglalt helyet.

– Nincs. De ha itt lenne, akkor is ezt mondanám! – Leült a férfival szemben. – Ugye tudsz róla, hogy régen sokat ártottál neki? Megbántottad, ott rúgtál bele, ahol csak lehetett. Volt, hogy szó szerint is. Szóval mit vársz? Majd a nyakadba ugrik, és boldogok lesztek együtt? – zúdította mindent Davidre. Éttermének étlapját a kezébe vette, és úgy tett, mint aki azt olvassa. – Én a helyében minimum szarrá aláztalak volna.

– Teljesen megértelek, és igazad is van – dőlt hátra a széken –, de ha meghallgatsz, mindent elmondok.

– Az én fejemet is hazugsággal tömnéd? – Kissé megdöntötte a fejét. Le sem tagadhatta, mennyire irritálta a férfi jelenléte.

– Neki sem hazudtam! – jelentette ki őszinteséggel tekintetében. Ujjait összefonta maga előtt. – Nem térnék ki arra, hogy mi volt akkor, amikor elmentem, de elég annyi, hogy volt valaki, aki felnyitotta a szemem. A négy év alatt önmagamra leltem. Másképp tekintek a világra, és már tudom, hogy mit akarok.

– És gondolom azt is, hogy kit. – Larissa bal kezére támasztotta fejét.
– Igen! – Vett egy mély levegőt, és folytatta. – Amikor megláttam őt, a döntésem véglegessé vált. Bátornak éreztem magam, egészen addig, amíg fel nem hozta a múltat.

– Ezért igazán nem hibáztathatod őt! – védte meg barátnőjét.

– Nem is hibáztatom! – Lejjebb csúszott a széken. – Tudod… – Vett egy mély levegőt, melyet lassan engedett ki. Úgy gondolta, őszintének kell lennie. Ha Zoey nem hallhatta, nem számított, hisz csak ki akarta mondani mindazt, ami nyomta a szívét. – Azt a bulit sosem felejtem el. Haragudtam, de hogy kire, azt még ma sem tudnám megmondani. Egy csomó szart borítottak a nyakamra, bár inkább az anyám miatt akadtam ki. 

– Szerintem ez már nem fontos! Térj inkább a lényegre! – sürgette őt Larissa.

– Amire szeretnék kilyukadni az az, hogy megcsókoltam, és nem éreztem hibának. A múltban rengeteg gondot okoztam neki, emellett persze fájdalmat is. Teljesen megértem, ha ezt sosem felejti el, de… Tegnap, amikor láttam hogyan rendezkedik a kis világában, úgy éreztem, hogy jó döntést hoztam, amikor visszatértem.

– És miatta jöttél vissza? – Larissa tekintete kíváncsivá vált. Ő is összekulcsolta ujjait, közelebb hajolt.

– Igen! – David határozottnak tűnt. – Miatta jöttem vissza, miatta is akarok maradni! Csakhogy… Bassza meg! – Egyik kezével megdörzsölte homlokát, majd ingerülten pillantott a bárpult felé. – Mark mindent elrontott! Olyan dolgokat állít, amiket nem tudok jól megmagyarázni Zoey számára. Azt hiszi, hogy összeesküdtem azzal a nyomorulttal, csak hogy még nagyobb fájdalmat okozzak neki. – Larissa felé fordította fejét.

– Most a segítségemet kéred, hogy ezt elmondjuk neki? – A férfi bólintására hümmögött egyet. – És mikor ejtenéd meg ezt a beszélgetést?

– Fogalmam sincs! – rántotta meg vállát. David eléggé elszontyolodott, noha a düh érzete nem eresztette továbbra sem. – Könnyen lehet, hogy meg sem hallgatna. Azok után, ami a virágboltjában történt. Ha lehányna, nem lepne meg, mert megérdemelném.

– Ilyet akkor sem tenne, ha totál leinná magát! – Egy mosoly húzódott meg száján. – Egyet árulj el, és kérlek, légy nagyon őszinte! Szereted őt?

David gondolkodás nélkül mondta ki azt az egyetlen szót. Bár nem sejtette, hogy akinek szánta, az tisztán, és érthetően hallotta, mindössze a férfi nem sejthette.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés