A hideg csempéhez szegezte, miközben egyik kezével az arcát passzírozta a kőhöz. A másikkal a lány csuklóját szorította tenyerében. Közel hajolt a füléhez, hogy suttogjon valamit. Zoey képtelen volt bármit tenni a zokogáson kívül. Eddig sosem viselkedett így vele, David megváltozott, ebben biztos volt. A korábbi hajhúzások, gáncsolások is elviselhetetlen mozdulatokká váltak, ám ezúttal sokkal rosszabb élménnyel gazdagodhatott.

– Nem igazán izgat, hogy szűz vagy-e még! Az sem érdekel, hogy ha fájni fog, mert kurvára ezt érdemled, te lotyó!

– Kérlek ne! Hibát követsz el ezzel! – Könnyei csak úgy záporoztak, de folytatta. – Ezt később meg fogod bánni!

– Azt kötve hiszem!

A fiú szabaddá tette azt a kezét, amivel Zoey fejét fogta, pusztán azért, hogy a lábai közé nyúljon. Lassan húzta fel a szoknyát, majd nyúlt a bugyijába, ezzel megérintve a lány érzékeny pontját. Zoey hiába könyörgött…

><><

Ahogy kipattant a szeme, fel is ült ágyán. Szaporán vette a levegőt, érezte, hogy izzadt, testének nyirkossága megerősítette ezt a tényt. Nyelt egyet, s mivel arcát nedvesnek érezte, rájött, hogy nem csak az álmában sírt. Fejét térdére helyezte, így karolta át magát. Rémálomnak tűnt, azonban ez a múltjának egy része, melyet igyekezett elfelejteni. Talán azért jött elő, hogy figyelmeztesse, kerülje el azt, aki egykor bántalmazta. Miért is kellene gyengéd érzelmeket táplálnia zaklatója iránt? Ajkába harapott, de a könnyeket képtelen volt megállítani.

Órákig meredt a plafonra, mert félt visszaaludni. Mi lesz, ha újra álmodik? Újra átélni a szörnyű múltat – ezt semmiképpen sem akarta. Szipogott párat, telefonjáért nyúlt. Az idő lassan közeledett a reggel hat órához. Vajon mióta lehetett fent? Megrántotta vállát. Mit számított ez? Egy dologban volt biztos: Nem találkozhat újra Daviddel. Ki kell zárnia azt a két alakot az életéből, s minél hamarabb.

A virágüzletet nagyjából sikerült kipofozni, köszönhetően Larissának, Ameliának, és persze annak a férfinak is. Mark az őrsön töltötte az éjszakáját, hisz sikerült elkapnia a rendőrségnek, akik meglepően gyorsak voltak. Általában lassan tettek bármit is. Talán sok felesleges idejük akadt.

Az üzlet ajtajában lógó táblácskát megfordította, hogy jelezze, nyitva van a virágbolt. Friss virágok illatoztak a vázákban. Egyik élénkebb volt a másiknál. A különféle díszekből azonban semmi sem maradt meg. Larissa ugyan felajánlotta, hogy beszerzi azokat, de Zoey nem engedte meg neki. Amint ideje akad rá, beszerez párat, addig pedig csak a virágokat árulja.

Az idő ezen a napon is tavasziasnak ígérkezett, ám a lány hangulata kicsit sem volt felhőtlen, köszönhetően az álmának, és a felismerés érzetének, melyből rájött, túl elhamarkodottan döntött.

Egy váratlanul érkező kopogás miatt kissé megugrott, még a szívéhez is kapott. Félve nézett az ajtó irányába, ám David helyett egy ismeretlen személy állt ott. A kezében egy ládát fogott. Zoey azonnal odalépett, hogy beeressze.

– Hali! – köszönt a srác, egy halvány mosoly kíséretében. – Larissa küldi ezeket! Tele van sok kis cukisággal! Hova rakhatom?

– Hát… – Zoey jól ismerte barátnőjét, mégis meglepődött a kedves gesztuson. Körbetekintett, majd rámutatott egy pontra, ami a pult mögött volt. – Ott szerintem csak nekem lesz útban. Bár mondtam neki, hogy nem kell ezt tennie!

– Úgy vélem, mindketten elég jól ismerjük, hogy tudjuk, csak önmagára hallgat! – Letette a ládát, aztán a lány felé fordult. Kezét felemelte, köszönés céljából. – Joshua Davies vagyok!

– Zoey Williams! – viszonozta a kézfogást. Egy pillanatra elgondolkodott. – Davies… Ő a beszállítónk, mármint Larissának, és nekem. Egy nagy farmmal rendelkezik, és…

– Ő az apám! George Davies. – Mosolyra húzta száját. – Ma nem ért rá, így én jöttem.

– Akárhogy is, köszönöm! – Ujjait összekulcsolta maga előtt. – Üdvözlöm apukádat!

– Átadom! – Elindult a kijárat felé. Miután kilépett az ajtón, egy furgonhoz sétált.

Zoey persze nem nézte végig, hogy hogyan száll be, és hajt el a járművel. A doboz felé fordult, megrázta a fejét. Beszélni fogok vele. Hihetetlen az önfejűsége. 

><><

A nap lágy sugarai vidáman fényesítették meg a virágbolt belsejét. Olyan hatást nyújtott a belsőtér, mintha ragyogott volna. Talán új erőre kapott, ami a kis díszek érdemének köszönhető. Maga az épület felfrissült, és szebb volt, mint eddig. Zoey kedve ennek köszönhetően változott. Sokat mosolygott, vidám volt. Ám furcsállta, hogy David fel sem bukkant eddig. Nem hiányolta, csak abban a hitben tartotta magát, hogy bármelyik percben felbukkanhat. Mégsem érkezett meg. Emiatt érdekes gondolatai támadtak.
Mi van, ha tényleg összedolgoztak? David, mint csábító, Mark pedig… Ez röhejesnek tűnhet, de bosszúálló. De ha így is van, akkor miért segített rendbe szedni a boltot? Ha én ártani akarok valakinek… Ha jobban belegondolok, segítenék. Minél jobban beférkőznék a tudatába, a gondolataiba. Elérném, hogy mélyen belém szeressen, és amikor a legkevésbé számít rá, tönkretenném. Könnyen lehet, hogy ez volt a szándékuk. Naiv vagyok, de korántsem annyira, hogy elcsábuljak. Nem felejthetem el, hogy valójában ki is az a David S. King.

Zoey a pultnak támaszkodott, nyújtózott egyet, szemét egy pillanatra lehunyta. Mikor felpislantott, a nem kívánt személy állt meg előtte. Hidegzuhanyként érte a férfi jelenléte. Ugyan David vidámnak tűnt, de a lány egyáltalán nem örült neki. Hirtelen jutott eszébe az álma, szinte megcsapva arcát érkezett meg, hogy ne felejtsen el semmit.

– Szia! – köszönt David vidám ábrázattal. – Hogy érzed magad? – Egyik kezét a lány arcára tette.

– Jól! – Elhúzódott az érintéstől. Egy régen érzett érzés kerítette hatalmába. Félelem, félt Davidtől, és ez talán kiült tekintetére is.

– Mi a baj? – Visszahúzta kezét, majd elkomorodott. – Remélem nem félsz tőlem!

– N-Nem! – Hát ez nem volt túl meggyőző. – Csak már fáradt vagyok.

– Délután két órakor? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

– Igen. A fáradtság nincs időhöz kötve! – Az ajtóra nézett, aztán vissza a férfira. – Azt hiszem, ma hamarabb zárok, hogy lepihenjek. – Kijelentése után megkerülte a pultot, csakhogy egy kéz szorult csuklója köré, amitől kirázta a hideg. Levegőt sem bírt venni. Attól tartott, hogy minden mozdulata lebuktatja őt.

– Zoey, valami nem stimmel veled! – nézett rá aggódó pillantással. – Mondd el, ha bánt valami! Talán tudok segíteni!

– Jó! – nyelt egyet. – Te, és Mark… Biztos, hogy nem együtt jöttetek ide?

– Azt hittem, hogy ezt megbeszéltük már!

– Igen, de… – David felé fordult. Úgy gondolta, ideje lenne kimondani azt, ami nyomta a szívét. Még akkor is, ha az fájdalmas lesz. – Szerintem jobb, ha közöttünk semmi sem lesz! Talán sablonos, de a múltat képtelen vagyok elfelejteni! Annyi szörnyűséget tettél velem, amit egyetlen épeszű ember sem bocsátana meg! Különösen nem szeretne bele abba, aki számtalanszor bántotta!

David eleresztette a lányt. Nem szólt semmit, csupán bólintott egyet, jelezvén, hogy megértette. Zoey-nak kissé megesett a szíve rajta. Az a szomorú tekintet mélyen érintette, de tudta jól, helyesen döntött. A múlt sebei méregként hatottak volna a kapcsolatukra. Ott lebegett még közöttük, és biztosnak vélte, ez a jövőben sem lenne másképp. David szó nélkül lépett ki az üzletből, még csak el sem köszönt. Talán felesleges is lenne. Jobb volt ez így.

Meglehet, hamar ítélkezett felette; hisz David nem tűnt annak, aki össze dolgozott néhai barátjával. Elhamarkodottan ítélkezett, amit sajnált is, de a keserű emlékek miatt képtelen lett volna az érzelmekre. Jól döntött, nagyon is jól.

><><

– Szóval véget vetettél mindennek, mielőtt elkezdődhetett volna bármi? – érdeklődött Larissa, miközben egy kávét tolt Zoey elé. – Büszke vagyok rád! – Lelkesedését le sem tagadhatta.

– Igen, hisz mi mást tehettem volna? – Kitekintett az ablakon. Odakint már sötét volt, tíz óra is elmúlt. Az utcán már senki sem tartózkodott, az étteremben is csak ketten voltak. – Talán az álmom emlékeztetett arra, hogy nem szabad együtt lennünk. – Visszatekintett Larissára. – Bánnom kellene, de mégsem érzek így. Épp ellenkezőleg! Rossz döntést hoztam volna, ha összejövök vele, és nem vagyok elveszett sem!

– Ez a beszéd! – kacsintott rá. – Őszintén szólva, ha együtt lennétek, nem állnék szóba veled! – Larissa komoly tekintettel nézett barátnőjére. – De okosan döntöttél! Tényleg büszke vagyok rád!

Aznap este még sokáig beszélgettek, természetesen nem csak a múltról, nem csak arról a két emberről. Számtalan témájuk akadt, melyekről tudtak társalogni. Ugyan Zoey-nak kell majd idő, mire túl lendül az eddig történteken, de ahogy korábban mondta a férfinak: egyszer már elfelejtette őket, másodjára is menni fog.

Másnap reggel kipihenten ébredt, pedig éjfél körül került be az ágyba. Larissa és ő már régóta nem beszélgettek ennyit, de jól esett számára mindent kiadni magából. Vidámságát jelezni szerette volna a világnak is, így sárga ruhába bújt, egy szandált vett lábára. Haját lófarokba fogta, pár tincset kiszabadított homlokánál. Kevéske parfümöt fújt magára, így lépett ki lakásából.

Kellemes tavaszi szellő simogatta arcát, amitől mosolyra húzta ajkait. Zsigereiben érezte, hogy remek nap elé néz. Minden rendben lesz, a jövője remekül alakulhat, csupán tudnia kell, kiket tart az életében. Zoey eldöntötte, nem keresi a kapcsolatokat, ha eljön a megfelelő idő, majd betoppan az a személy, akit a sors neki szánt. Addig pedig a virágboltja lesz az ő nagy Ő-je.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés